Meg kell tanulni az embernek felülkerekedni önmagán.
Pozitívan kijönni abból amiből már úgy érzi nem lehet.
A baj talán az, hogy hallgattam, pedig ordítanom kellett volna, nagyon sokáig hallgattam, és még teszem is mind a mai napig.
Mondhatnám, hogy nincs mit mondanom. De még csak ez sem igaz.
Nem találom önmagam, hiába keresem az utat, a lehető legjobbat vagy éppen a kivezetőt, mindegy is, csak falakba, csalódásba és szenvedésbe ütközöm.
Odáig jutottam, hogy tele vagyok újra tüskékkel, komolyabb és fájóbb tüskékkel mint valaha bármikor, a sebeimet nyalogatom és igyekszem óvni félteni amim már van, már ha van...
Egyszerűen elsétálok az életem mellett, pontosan tudom és látom mégis ezt teszem. Miért?
Röghöz kötöttségből, vagy mert azt hiszem a változástól elvesztem a biztonságot?
Miközben akárhogy is, de tudom, ez már nem biztonság amiben vagyok.
